Telefonszám

+3620 267 6048

Email

fisze.info@gmail.com

Cím / Székhely

1139 Budapest, Teve u. 9/b 1.em 4.


Balázs Mária

ELNÖK

Kedves FISZE oldal Követők, engedjétek meg, hogy néhány szóban bemutatkozzam!

1992-ben végeztem a Közgazdasági Egyetemen, és 2004-től kezdve kerültem kapcsolatba az egészségüggyel. Pénzügyi területen kaptam lehetőséget egy olyan vállalatnál, amely gyógyászati segédeszközök és fizioterápiás termékek forgalmazásával foglalkozott.

A szakmai utam során számos lehetőségem nyílt a fejlődésre és a specializációra. 2008-ban sikeresen elvégeztem a gyógyászati segédeszköz forgalmazói OKJ-s tanfolyamot, majd részt vettem egy svájci lökéshullám terápiás és egy olasz lézer- és mágnes terápiás tanfolyamon, ahol megismerkedtem nagyteljesítményű terápiás lézerekkel (3600 mW robot, 1 KW és 3 kW).

Az évek során szakértelmemet és tapasztalataimat a gyógyászati segédeszköz területén fokozatosan bővítettem. 2008-ban megszerveztem Magyarországon az első lökéshullám terápiás tanfolyamot, amely azóta a fizioterápiás asszisztensi képzés részévé vált, és széles körben használják magán szférában is.

2010-ben a BTL-nél kezdtem el dolgozni, ahol küldetésemnek tartottam, hogy a gépek mellett egy gyakorlatias használható tudást is átadjunk a fizioterápia területén dolgozó orvosoknak és asszisztenseknek. Évente hat akkreditált tanfolyamot tartottunk az ország egész területén, fókuszban a lökéshullám- és lézerterápiával.

A készülékek oktatása során megfogalmazódott bennem az igény, hogy egy nyelvet tudjak beszélni az egészségügyben dolgozókkal és megismerjem a fizioterápiás asszisztensi képzést. 2017-ben ehhez előbb el kellett végeznem az egészségügyi asszisztensi OKJ-s tanfolyamot, majd 2019-ben megszereztem a fizioterápiás asszisztensi képesítést.

Mindig közel éreztem magamhoz a segítő szakmákat. Felnőtt fejjel egész más volt az emberi test működéséről tanulni, túlzás nélkül mondhatom szerelembe estem, ezért 2020-ban elkezdtem a gyógymasszőri képzést is. Ezzel a szakmai tudással már elindíthattam saját egészségügyi vállalkozásomat a fizioterápiás készülékek forgalmazása mellett.

Azért vállaltam el az Elnöki tisztséget, mert tudom nem vagyok egyedül. Az egyesületnek sok az új terápiák iránt nyitott, szakmailag elkötelezett és felkészült tagja és támogatója van, akik segíteni tudnak nekem, hogy megfelelő színvonalú képzéseket tudjunk szervezni online és jelenléti oktatás keretében egyaránt.

Képzéseinkkel nemcsak az asszisztenseket, de az orvosokat is szeretnénk elérni, akik indikálják a terápiákat a betegek számára. A terveink között szerepel orvos és társszakmák kongresszusain való részvétel, ahol fizioterápiás szekciókat szervezünk, valamint a gyógytornászokkal és gyógymasszőrökkel közös tanfolyamokat hirdetünk meg honlapunkon.

Célunk az együttműködés erősítése és az ismeretek áramlásának elősegítése a rehabilitációs kórházak és szakrendelők fizioterápiás részlegein.

Bízom benne, hogy együttműködésünk során még szélesebb körben fejleszthetjük a fizioterápia területét, és hozzájárulhatunk az egészségügy színvonalának emeléséhez.

Hrabovszki Antalné Tünde

ALELNÖK

Kedves Kolléganők, Kollégák, FISZE tagtársak, oldalkövetők!

Engedjétek meg, hogy Elnök asszony után én is bemutatkozzam nektek, mint a FISZE új Alelnöke.

Hrabovszki Antalné Tündi vagyok, ahogy itt a városban neveznek Tündi Lézer. Hogyan jutottam idáig, most elmesélem nektek.

1987- ben érettségiztem egészségügyi szakon, majd fizioterápiás asszisztens lettem. 32 évig dolgoztam a Hódmezővásárhelyi kórházban, 1 évet onkológiai osztályon, másfél évet pedig a Kakasszéki rehabilitációs intézetben. 15 éven át járóbeteg ellátást irányítottam a kórházunkban. 16 szakrendelés, 28 szakdolgozó egyenrangú társa és segítője voltam. 2014-ben ismerkedtem meg a biztonságos lézerrel és a rendszeres másodállásom mellett, ezzel kezdtem foglalkozni, majd a vállalkozásom kinőtte magát és magán szolgáltató lettem.

Egész szakmai pályafutásomat a betegekkel való szoros együttműködés jellemezte, a segíteni és tenni akarás. Évek során a szakértelmemet és tapasztalataimat folyamatosan fejlesztettem és ma már a biztonságos lézer cég Mozgásszervi Rehabilitációs szakértője vagyok.

Munkám során azt tapasztalom, hogy nagy szükség van ránk, rátok! Egyre több és fiatalabb a mozgásszervi páciens és új lehetőségek, új eszközök szükségesek az elavult technológiák
mellett a rehabilitáció és fájdalomcsillapítás területén.

Legfontosabb feladatomnak az ELNÖK asszony munkájának támogatását tartom és természetesen saját ötleteimmel, szaktudásommal és kapcsolataimmal is segítem az elnökség munkáját.

Közös célunk, hogy megfelelő együttműködéssel, szélesebb körben is elterjesszük az új fizioterápiás eljárásokat. Elvigyük hozzátok a tapasztalatokat és tudást, hogy hatékonyabban tudjatok dolgozni.

Bízom benne, hogy munkámmal segíteni tudom majd az egyesület működését és szélesebb körben is fejleszthetjük a fizioterápiás eljárások megismerését.

Lénárt Miklósné Csöre

ELNÖKSÉGI TAG

Kedves Kolléganők, Kollégák, FISZE tagtársak!

Bár sokan ismertek már, mindenek előtt a fiatal generáció számára engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam eddigi életutamat az egészségügy területén. Lénárt Miklósné vagyok vagy ahogyan sokan hívnak CSÖRE. Szakmai életút:

Tanulmányok
2006 Egészségügyi szakoktató Budapest Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar
1984 Fizioterápiás asszisztens Miskolc Egészségügyi Szakiskola
1975 Általános ápolónő Miskolc Egészségügyi Szakiskola

Szakmai tapasztalat
1975-1977 B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Ortopédia ápolónő
1977-1987 B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Mozgásszervi Rehabilitáció ápolónő
1987-2008 B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Mozgásszervi Rehabilitáció fizioterápia vezető asszisztens
2001-től 2021. 02. 28-ig Edelény Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet Fizioterápia koordinátora
2012-2015 Kazincbarcikai Kórház Központi Fizioterápia koordinátora

Oktatói tapasztalat
2006-jelenleg is Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar gyógytornász hallgatóknak EBHKT-I fizioterápia elmélete és gyakorlata, elektrodiagnosztika
2006-2008 Miskolc Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola fizioterápiás asszisztens hallgatóknak fizioterápia elmélete és gyakorlata
2008-2011 Miskolc Karrina Szakképző Iskola gyógymasszőr hallgatóknak fizioterápia elmélete és gyakorlata
2011-2015 Miskolc Mentor Szakképző Iskola gyógymasszőr hallgatóknak fizioterápia elmélete és gyakorlata, Mikrobiológia-járványtan, Interakció az egészsségügyi ellátásban modul (etika, pszichológia, pedagógia)
1992-től alkalmanként elméleti és gyakorlati oktatást végzek OKTÁV Zrt fizioterápiás asszisztens (Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs) MIOK gyógymasszőr (Miskolc) Egészségügyi Továbbképző Intézet fizioterápiás asszisztens és szakasszisztens (Budapest, Miskolc, Edelény, Mezőkövesd)
2018-2019 Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola (Miskolc) 9-12 évfolyam egészségügyi alapismeretek
2014-től jelenleg is Pannon Kincstár Kft. (Budapest) fizioterápiás asszisztens, fizioterápia elmélete és gyakorlata
2019-től jelenleg is Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium fizioterápiás asszisztens fizioterápia elmélete és gyakorlata Szakmai szervezetek
Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesülete 2003-2014 alelnök, 2014-2019 elnök
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2004-2007 Miskolc Helyi Szervezet Elnöke 2001-2005 MESZK B.A.Z. Megye Területi Szervezet Oktatási Bizottság Elnöke, valamint a Fizioterápiás-gyógytornász tagozat országos küldöttje

Szakmai rendezvények szervezése
2005 Miskolc első egészségnapja az MESZK Miskolci Szervezet elnökeként Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen, ahol több ezer ember vett részt.
Számos szakmai megyei és országos szakmai verseny szervezése.
Szakmai minősített továbbképzések és kongresszusok szervezése országosan 2001-től évente.

Mindhárman szorosan együttműködünk ahhoz, hogy a ti szakmai képzésetek a lehető legmagasabb színvonalon történjen.

Mindhármunknak sikeres munkát kívánok!
Mindenkire számítunk!

Tartalomjegyzék

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.