• A fizioterápia a természetes gyógymódok összességét jelenti, a természet energiáit (kémiai, mechanikai, elektromos, mágneses) használja fel gyógyításra.
  • A magyarországi fürdők közül harmadikként a harkányi fürdőt szeretnénk bemutatni a honlapunkat olvasóknak.
  • Negyedikként a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő jellegzetes „illatú” kénes termálvízét mutatjuk be.
  • Jobb gyógyulási és túlélési esélyei vannak a rendszeresen mozgó, egészséges testsúllyal élő prosztatarákos férfiaknak.
  • Illúzió vagy valóság? Varázsoljon 3D TENS útmutatót! Az izom- és idegingerlő berendezések felhasználóinak és a technológiai újdonságok iránt érdeklődőknek szeretnénk kedveskedni Kerekes Márton munkájával: a TENSEL névre hallgató alkalmazással.
  • Egyesületünk ebben az évben is több szakmai programot szervez. Kérjük, ha lehetősége van, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését, köszönjük. Részletekért kattintson!
Készült: 2013. január 10. csütörtök
Kék, füstölt és fehér sók - sóhatározó
A só az egyik legsokoldalúbb ásványi anyag az emberi történelemben: használták fizetőeszközként, tartósításra, ízesítésre is, sőt, még mese is szól róla. Tengeri só, himalája só, Maldon só - mik ezek? Hogyan használjam? Útikalauz a sófajták világába.

sófajták sófajták

Akár sóbányából, akár sópárlóból származik, a só a nátrium-klorid mellett kis mennyiségben egyéb ásványi anyagokat is tartalmaz (magnézium, kalcium, kálium, szulfátok), amelyeket a finomítás során eltávolítanak belőle. Olyan területeken, ahol a talaj, így a táplálék is jódszegény, a sót jódozzák, így megelőzve a jódhiányból kialakuló betegségeket, emellett a só önmagában az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet számára.

Termelése és fajtái


A sót termelése és előállítása alapján három nagy csoportra lehet osztani: a tengeri só, a kősó és a szalinasó. A tengeri só lehet finomított és finomítatlan, amelyet közvetlenül a tengerekből és óceánokból nyerik, a vízből természetes úton elpárologtatva a vizet. A szalinasót a föld alatti sós forrásvízből (a tengeri sóhoz hasonlóan) állítják elő.

Állagát tekintve a só lehet finom (konyhasó, kősó) pehely ( Maldon só, Sel Gris), vagy sóvirág (Fleur de Sel, Oshima Island Blue), amelyet kézzel gyűjtenek a szalinák felső régetén megjelenő vékony kikristályosodásról.

Finomítás során a sót vízben oldják fel, majd a vizet elpárologtatják, így a földes anyagoktól és fedősóktól, emellett fontos ásványi, és ízanyagoktól is megszabadulnak.

Főzéshez


Konyhasó - A legismertebb és legtöbbet használt sófajta a világon. Apró szemcséjű só, amelyet kő- vagy tengeri sóból állítanak elő, és kémiai tisztítás, finomítás során lesz fehér, mivel a kezeletlen, természetes só a benne lévő ásványi anyagoktól szürkés vagy barnás árnyalatú. A sószemcsék összetapadásának megelőzésére adalékanyagokat - kálcium-karbonát, vagy magnézium-karbonát- adnak hozzá.

Kősó - A kősót (ásványi nevén halit) sóbányákban külszíni fejtéssel termelik ki, a nagy kősódarabokat megőrlik és átszitálják. A konyhasóval szemben finomítatlan, több ásványi anyagot tartalmaz, így nem teljesen hófehér, lehet kékes, barnás, sőt vöröses árnyalatú is. A kősóról bővebben itt olvashat.

sófajták salt - sófajták

Tengeri sók
- A tengeri só többnyire közvetlenül az óceánokból és tengerekből előállított finomítatlan sót jelenti. Ipari módon is előállíthatják, így azonban a végeredmény finomított só lesz. A tengervizet csatornákon keresztül agyagtálcákra vezetik, ahol természetes módon a napfény és a szél által elpárolog a víz, így visszamaradnak a sókristályok. Más, finomított sókhoz képest a tengeri só több ásványi anyagot tartalmaz,- vas, kálium, kalcium, cink, mangán és jód- hátránya viszont, hogy a tengervízben található szennyezőanyagok is megtalálható benne. Leggyakoribb forrásai az Északi-tenger és az Atlanti-óceán.

Kóser só
- Alapvetően minden só kóser, ez sem kóserebb a többinél, csak nagyobb szemcsémérete miatt a húsok vértelenítésére használják, innen eredhet a neve. Durva, nagy szemcséjű, így hamarabb oldódik, könnyebben elnyeli a nedvességet, így konzervelásra jól használható. Nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot.

Az utóízesítés


Ezek azok a sófélék, amelyekkel vétek főzni: az az állag, íz és szépség, amitől különlegesek ezek a sófélék, csak utóízesítéskor érvényesülnek egy szelet húson, pástétomon vagy halon, de egyre népszerűbbek a modern cukrászatban desszertek vagy bonbonok kiegészítőjeként. Ezek a sók kizárólag a kész ételek utólagos sózására használatosak, ízük mellett állaguk is szerepet kap a fogás végső kialakításában. Nem pörköltek, egytálételek és levesek ezek a kész ételek, hanem sült húsok, grillezett zöldségek, sült máj, vagy akár egy zsíros kenyér, vajjal-zsályával készített tészta, sőt, karamellás édesség utólagos megszórására alkalmasak. Valóban képesek fokozni az élményt egy átlagos konyhasóhoz képest, de használatukkor érdemes figyelembe venni az elkészített étel sósságának beállítását.

Jellemzően nagyon drágák, de ezekre fűszerként, nem sóként kell tekinteni.

Fleur de Sel - Franciaország nyugati partjáról származik, az egyik legjobb minőségi tengeri só. A tengervizet medencékbe engedik, a víz elpárolgása után a só fajsúly és finomság szerint rendeződik. A legfelső réteg a Fleur de Sel (sóvirág), amit sófarmerek, paludiers-ek gyűjtenek be fa gereblyékkel. Ehhez hasonló a Fior di Sale di Sicilia (szicíliai sóvirág), amit a Fleur de Sellel ellentétben nem napos délutánokon, hanem a kora reggeli szélmentes órákban gyűjtik össze. A harmadik sóvirág egy japán sóstóban gyűjtött Oshima Island Blue, ami kereskedelmi forgalomban nem kapható.  

Maldon só - Az angliai Essexben kétszáz éve termelik a Maldon sót, tiszta, fehér szilánkszerű sópelyhekből áll, füstölt változata is nagyon népszerű, hazai delikátüzletekben (a Fleur de Sel is) is elérhető, érdemes ezzel kezdeni az ismerkedést a különleges sókkal.

Perzsa Kék - A világ egyik legritkább sója egy Észak-iráni sóbányából származik, kék színe a só sajátos szerkezete miatt keletkező fénytörés eredménye.  

Kala Namak - Közép - India bányáiból származik, ásványi anyagokban gazdag, különösen vasban, ez adja a sötét, szürkés - rózsaszín árnyalatát. Jellegzetes, kénes - savanykás íze van. Hawaii Lava - Fekete láva só, a lepárlás előtt a tengervízhez kevert aktív széntől nem csak színt, hanem értékes ásványi anyagokat is kap. Világos ételekre szórva a leglátványosabb.

Vörös Alaea - Szintén Hawaii szigetéről származik, az alaea vulkanikus vörös agyagtól kapta a színét és nevét is - lepárlás előtt ezt az agyagot adják a tengervízhez. Íze lágyabb, mint a hagyományos tengeri sóké.  

A teljes cikk itt olvasható >>

Forrás: [origo] gasztro