Készült: 2009. július 16. csütörtök
Mikor sétált utoljára mezítláb?

Emlékszik még az érzésre? Vagy annyira hozzászokott már a cipőhöz, hogy el sem tudja képzelni a mezítlábas járást? A civilizációs áldások gyakran ártalmak is egyben. 

A gyerekkorban kezdett cipőviselés és a szinte mindenütt lebetonozott talaj miatt észrevétlen fokozatokban, de folyamatosan átalakult lábunk anatómiája, és ezzel együtt megváltozott a járásunk is - hogy a testtartásunkról ne is beszéljünk. A kemény járófelületek és egyenes cipőtalpak miatt lábujjaink már nem is igazán tudják, milyen a földbe kapaszkodni járás közben, és az egyensúlyozási képességünk is alapvetően a cipőbe bújtatott lábhoz kapcsolódik.
 
mezítláb mezítláb
 
Élénkítse fel az egész testét mezítlábas járással
 
 
Tény, hogy a hétköznapokban nincs sok lehetőségünk kellemes és biztonságos körülmények között, természetes talajon mezítláb járni, épp ezért érdemes minden alkalmat kihasználni, mikor ledobhatjuk a cipőnket, hogy meztelen talpakkal érezhessük a földet, a füvet, a hűvös harmatot, a meleg kavicsokat, a száraz és a nedves homokot - vagyis a természetes talajt, ahogy gyengéden masszírozza a talp reflexzónáit, felélénkítve ezáltal az egész testet.

Aki végképp nem bízik semmilyen környékben mezítlábasan, az már hazánkban is találhat kifejezetten mezítlábas parkot, ahol 21 féle járófelületet alakítottak ki mindenféle természetes anyagból, kifejezetten a mezítlábas séta kedvelőinek. Mivel talpunk meglehetősen elszokott a mezítlábas mozgástól és az egyenetlen talajtól, érdemes kellő körültekintéssel (újra)kezdeni a mezítláb járást.

Először is fontos, hogy csak tiszta terepen vegyük le a cipőt: ahol szinte biztos, hogy nincsenek sérülésveszélyes törmelékek, üvegdarabok, szúrós-tüskés növények. Ha tavasztól gyakran van mezítláb, vagy csak pár pántból álló szandálban és papucsban, figyeljen oda, hogy lábfejét is mindig kenje be fényvédő krémmel, mielőtt a napra megy.
Amint végre leveti a cipőt, észre fogja venni, hogy kezdetben, az első pár lépés kissé bizonytalan lesz, hiszen máshogy kell egyensúlyozni, és az új helyzet az egész testet összetettebb izommunkára sarkallja. A talp és a láb izmai is érezni fogják az első mezítlábas sétákat, csakúgy, mint a talp bőre: kezdetben még érzékenyebb, sérülékenyebb az addig mindig óvott bőr.

A kisebb kényelmetlenségekért cserébe viszont hamar érezhetővé válik, hogy erősödnek a talp izmai, mérséklődhetnek a lúdtalpas tünetek, javul a testtartás is, és összességében az egész szervezetet felfrissítő élménnyel ajándékozhatjuk meg magunkat, teljesen ingyen.

További részletek a magyarországi Tabajdon lévő Mezítlábas Parkról: 
http://mezitlabaspark.hu/?page=hirek
http://parentia.hu/cikk/johelyek/214-mezitlabas-park
http://www.nana.hu/szorakozas/utazas/egy-park-ahol-csak-mezitlab-lehet-8211-kepekkel-44177.html