Szeretettel köszöntjük a Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesületének (Fi.Sz.E.) honlapján. Reméljük, találni fog Önt érdeklő cikkeket, híreket, ezen kívül megtekintheti a közeljövőben megrendezésre kerülő rendezvényeinket. Talál még rendezvényidőpontokat, amelyeket fontosnak itéltünk meg és szeretnénk részt venni rajtuk.
Absztrakt
Beadási határidő: 2023.05.31.
Absztrakt instrukciók:
Betűtípus: Times New Roman
Absztrakt felépítése:
- előadás címe
- foglalja össze az előadást maximum 300 szóban
- bevezetés
- alkalmazott módszer, statisztika
- eredmények
- következtetések
- összefoglalás
Az előadás időtartama: 8+2 perc
A prezentációkat előadás után töröljük
Technikai Információk: a laptopokra Microsoft Windows 10 Pro van telepítve, kérjük, figyeljenek az előadások elkészítésénél arra, hogy más programban készült előadások vetítése problémát okozhat.
Saját laptopról vetítést előre kérjük jelezni.
Anyagok feltöltése: az előadóteremben legkésőbb az előadást megelőzően két órával, illetve a szünetekben történik.
A minősítéshez kérjük írja meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre:
- az előadó nevét, titulusát
- foglalkozása
- társszerző/k nevét
- működési nyilvántartási számát (csak az előadóét)
- hány éve oktat (gyakorlati oktatás is számít)
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf8gG8rSQcUlOLW03L8OACFkJLb5BmorjL9u5EW1ep77OKL9Q/viewform?usp=sf_link
Kedves Kollégák!
Jubileumi kongresszusunk amint már olvashattátok honlapunkon(www.fisze.hu), szervezés alatt van.
25 évvel ezelőtt nagy reményekkel és várakozással megalakult először az Ápolási Egyesület Fizioterápiás Asszisztens Szekciójaként, majd öt év elteltével önálló egyesületet alkottunk, melynek a Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesülete (FISzE) nevet adtuk.
Kedves Kollégák! Nagy utat jártunk be azóta veletek. Sokat fejlődtek technikai lehetőségeink is, melynek mi is sok esetben részesei lehettünk.
Honnan indultunk és hol tartunk most?
Gyertek vegyetek részt rendezvényünkön és megtudjátok.
Természetesen pontszerző lesz a kongresszus. Továbbképzési pontmeghatározás folyamatban van, mely szabadon választható pontnak minősül.
Előadóként, vagy résztvevőként is, nagy szeretettel várunk benneteket. Jelentkezni a következő linken lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf8gG8rSQcUlOLW03L8OACFkJLb5BmorjL9u5EW1ep77OKL9Q/viewform?usp=sf_link
Regiszrációs határidő: augusztus 10.
Tervezett programunk:
2023.Szeptember 29- péntek
8:00-tól Regisztráció
9:00-9:30 Megnyitó, köszöntő
9:30-11:00 Felkért előadások
11:00-11:30 Kávészünet
11:30-13:00 Tudományos ülés
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Tudományos ülés
15:00-16:00 Workshop
16:00-17:00 Közgyűlés
19:00-20:00 Gálavacsora
20:30-23:00 Műsor
2023.Szeptember 30 –Szombat
9:00-10:30 Tudományos ülés
10:30-11:00 Kávészünet
11:00-12:30 Tudományos ülés
12:30 Kongresszus zárása
13:00 Ebéd
Üdvözlettel Szervezőbizottság
SZÁLLÁSSAL, ÉTKEZÉSSEL ÉS REGISZTRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Amennyiben előadóként jelentkezik az ABSZTRAKT beadási határideje:
2023 Május 31.
Absztraktot kérjük a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre elküldeni.
Kongresszus helyszíne:
Hunguest Hotel Millennium Budapest
1089. Budapest Üllői út 94-98.
Telefonszám: +36 1 4778000
Szobafoglalás: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szobafoglalási lehetőségek:
Amennyiben ebben a hotelben szeretnél szobát foglalni, akkor azt önállóan kell intézned!
A hotel által biztosított kedvezményes árak, akkor érvényesek, ha foglaláskor „FISZE23” megnevezéssel jelölöd a foglalásod.
1 ágyas szoba: 30.000 Ft/éj
2 ágyas szoba: 33.000 Ft/éj
3 ágyas szoba: 42.000 Ft/éj
A kedvezményes szállásfoglalás határideje: augusztus 1.
Az árak reggelivel értendők!
Regisztrációval kapcsolatos információk:
Regisztrációs díjak Június 30-ig beérkezett Június 30. után beérkezett
FISZE tag: június 30-ig: 20.000 Ft., június 30 után: 25.000 Ft
Nem FISZE tag: június 30-ig 27.000 Ft., június 30 után: 32.000 Ft
Kísérő 15.000 Ft
FISZE tag (tagnak az minősül, aki 2023.03.31-ig az éves tagdíjat 5.000 Ft-ot befizette)
A regisztrációs díjat a regiszrációt követő 15 napon belül kérjük átutalni!
A regisztrációs díj tartalmazza a tudományos programokon való részvételt, a kiállítások megtekintését, a szekciók közti kávészünetben történő fogyasztást, programfüzetet, névkitűzőt és a gálavacsorán való részvételt.
Kísérő regisztrációs díja tartalmazza a névkitűzőt, kávészünetben történő fogyasztást és a gálavacsorán való részvételt.
Étkezési lehetőség a hotelben:
2 fogásos (3.500 Ft/fő/nap) A, B menü
Regisztrációnál kérjük jelezni!
Az étkezési díjat a helyszínen kell kiegyenlíteni.
Jelentkezés az alábbi linken lehetséges:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf8gG8rSQcUlOLW03L8OACFkJLb5BmorjL9u5EW1ep77OKL9Q/viewform?usp=sf_link
Regiszrációs határidő: 2023. augusztus 10.
Tisztelt Kollégák/Kolléganők/Érdeklődők!
Elindult a regisztráció a FISZE 25 éves jubileumi kongresszusára, amelyre az alábbi linken lehet jelentkezni:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf8gG8rSQcUlOLW03L8OACFkJLb5BmorjL9u5EW1ep77OKL9Q/viewform?usp=sf_link
Minden kollégát és érdeklődőt szeretettel várunk!